Sztori barkochba

2019.03.23

A játék szabályai megegyeznek a hagyományos barkochba szabályaival, kivéve a következőket:

- A kérdező játékosoknak nem egy szót, hanem egy egész történetet kell kitalálniuk!

- A kitaláló nem magától találja ki a történeteket, hanem szájról-szájra terjednek a kellően izgalmas "rejtvények".


A játékot tévesen szokták logisztorinak is hívni. Ez azért megtévesztő, mert a logisztori egy másik "játék", tulajdonképpen egy történetbe ágyazott rejtvény. A logisztorikat önállóan is meg lehet fejteni, mindenféle segítség nélkül, hiszen a történet tartalmaz minden fontos információt, csak töprengeni kell rajta. Lehet persze a logisztorikat is a sztori barkochba szabályai szerint játszani, amikor is a rejtvény feladója, válaszol (igennel-nemmel) a megfejtőben felmerülő kérdésekre. De nem szükséges így játszani. 

Ellenben az igazi sztori barkochba éppen hogy nélkülöz majdnem minden fontos információt ahhoz, hogy összeálljon a kép. Éppen csak annyi nyomot ad, hogy valamin azért el lehessen indulni, és amennyi ahhoz szükséges, hogy az érdeklődést felcsigázzuk. 
Az információk szépen lassan a kérdésekre kapott (igen-nem) válaszok során érkeznek, és szépen lassan nyer értelmet az eredeti történet, lassanként áll össze a kép. Játékvezető nélkül nem lehet (legalábbis átlag embernek, de szerintem senkinek) kitalálni a teljes történetet.   

(Rossz sztori barkochba: Egy ember egyszer csak meghal. Mi történhetett? - Nincs benne semmi izgalmas.

Jó sztori barkochba: Két ember mindennap kezet fog. Egy napon ezt nem teszik meg, és az egyik meghal. Miért?

Sajnos lehet találkozni youtube videókban is feladott sztori barkochbákkal, ahol ráadásul 30 mp-et kapunk a megfejtésre, és úgy van beállítva, hogy ezt az intelligenciánk hiánya miatt nem fejtjük meg. Pedig azért nem fejtjük meg, mert ez nem egy rejtvény, hanem egy játék!  

A játékvezetőnek pontosan szószerint kell ismernie a "feladvány" szövegét, mert sem a túl kevés, sem a túl sok információ megadása nem jó.  

Figyelem! Az interneten is, megtalálhatók a történetek, megoldással. De óva intek mindenkit, hogy így ismerkedjen meg a játékkal. (Különösen haragudtam, amikor gyerekek találtak ilyen gyűjteményt, mert aki egyszer megtalálta az többet nem játszhat, hisz ismeri a megoldásokat, és sokszor elég csak egy részletre emlékezni, hogy a játékélménye romoljon.) 
Én mikor elolvastam a gyűjteményt nyugodt szívvel nyugtáztam, hogy mindet hallottam már korábban, és többnyire meg is fejtettük őket!

Ezen kívül az interneten a történeteknek többféle változata is fent van, sokszor nem a legjobb megfogalmazásban. Ezért mindig gondoljuk át, hogy hogyan és mit adunk tovább!

Nincs sok sztori barkochba (20-30-ra saccolom számukat). Ezért vigyázni kell arra, hogy ne herdáljuk el őket. Nem olyan könnyű igazán jó sztoribarkochbát kitalálni. 

Egy, ami sehol máshol nem található meg (még), mert barátommal találtuk ki:

Egy ember egy tér közepén áll. Hallja, hogy valaki azt kiálltja, hogy: zöld!. Az illető a hang irányába fordul és meghal. Mi történhetett?
(Segítség: Elütötte egy autó? Nem.)


Taktikai megfontolások: 

Jók az ilyen kérdések: Fontos, hogy az illetőnek mi volt a foglalkozás?
Fontos az illető kora? stb.

Játékvezető nem lehet türelmetlen. HA nagyon szükséges, segíthet, de 10x gondolja meg, mert a játékosok sikerélményét csökkenti. 


 


Móricz Márk - Kaleidoszkóp játékkatalógusa
Minden jog fenntartva 2018
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el